Híreink

Híreink

Kethano drom – Közös út című dokumentumfilm – Termék bemutató

eeg

A Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör a BPM Grouppal együttműködve készítette el 2016 decemberében a Kethano Drom – Közös út című dokumentumfilmet, melynek három főszereplője van, Rostás-Farkas György író, költő, újságíró, Pató Selam író, romani nyelvtanár és Balogh Zetas Péter költő, szerkesztő. A film nagy része Kiskunlacházán, Rostás-Farkas György otthonában játszódik. Főszereplőinkkel azt a kérdéskört igyekeztünk körbejárni, hogy a szakmai indulásukat bármilyen módon befolyásolta-e roma származásuk, valamint azt, hogy indulásuk óta milyen sikereket értek el, és milyen buktatók nehezítették érvényesülésüket. Nagy hangsúlyt fektettünk jelenlegi munkásságukra, tevékenységeiknek körére, hogy mi az amivel az idejük legnagyobb részét tölték íróként, költőként, és milyen egyéb dolgok iránt érdeklődnek. Fontos, hogy minden szereplőnek hasonló kérdések lettek feltéve, és érdekes, hogy milyen úton próbál meg sikereket elérni egy idősebb és egy fiatalabb férfi, valamint egy nő. Sokban különböznek de mégis nagyon hasonlóak. Főszereplőink fontos üzenetet fogalmaztak meg történetük végén, mellyel üzennek a pályakezdő társaiknak. A dokumentumfilm időtartama: 45 perc. A filmben közreműködött Ványai Anita, aki a filmprojekt modulvezetője volt, valamint Bohn Márton és Darvas Bence, a BPM Group munkatársai. A film angol feliratozással készült el.

0

Continue reading “Kethano drom – Közös út című dokumentumfilm – Termék bemutató”

KHAMORO PODURA – Keleti hidak

A projekt alapvető célkitűzése a roma és nem roma társadalmi csoportok közötti megértés, párbeszéd, együttműködés előmozdítása kulturális tevékenységek megvalósításán keresztül, elsősorban hazánk hátrányos helyzetű kistérségeiben. További kiemelt cél, a roma és nem-roma interkulturális párbeszéd mélységének erősítése, illetve minél szélesebb körben való megvalósítása. Ennek érdekében a projekt egy roma és egy nemroma szervezet együttműködésében valósul meg: az Amenca –Velünk Európába Szervezet (roma kisebbségi szervezet, projektgazda), valamint a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör Közhasznú Egyesület partnerségében.

Continue reading “KHAMORO PODURA – Keleti hidak”

A kirekesztés színe

az Amenca – Velünk Európába Szervezet fotópályázata középiskolások számára

Az évszázadok során számos költő, író, filozófus és tudós értekezett az elutasítás és a társadalmi kirekesztés természetéről. A kirekesztés összetett jelenség, amely számos arcot öltve időtlen idők óta létezik, és ma is jelen van mindennapi életünkben első lélegzetvételünktől az utolsóig. Continue reading “A kirekesztés színe”